Oroszország megsértette a nemzetközi Vegyifegyver-tilalmi Egyezmény (CWC) rendelkezéseit klórpikrin bevetésével ukrán csapatok ellen, illetve tömegoszlató vegyületek harcászati alkalmazásával - állította az amerikai külügyminisztérium szerdán közzétett közleményében.
Az orosz-ukrán háború miatt kihirdetett veszélyhelyzet november 19-ig történő meghosszabbításáról döntött szerdán az Országgyűlés.
Bár Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a múlt héten kizárta, hogy a szövetség katonákat küldjön Ukrajnába, az orosz sajtóban még mindig forró a téma: most épp Alekszej Poliscsuk, az orosz külügyminisztérium egyik vezetője beszélt arról, hogy mi lesz, ha NATO-katonák mennek Ukrajnába.
A nemzetközi közösségnek mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy a humanitárius segélyek akadálytalanul eljussanak a Gázai övezetbe - jelentette ki kedden Tel-Avivban a német külügyminiszter.
A szudáni hadsereg kedden jelentette, hogy felszámolta a vele szemben álló Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) félkatonai szervezet egyik alakulatát, valamint elfoglalta és ellenőrzése alá vonta a nemzeti rádió és televízió központját Omdurmánban.
A Biztonsági Tanács zsákutcába jutott, miután képtelennek bizonyult a legfontosabb békével és biztonsággal kapcsolatos kérdések kezelésére - jelentette ki az ENSZ főtitkára a világszervezet emberi jogi tanácsának hétfői ülésén Genfben.
A háborúk embereket (életeket, városokat, kulturális értékeket) tesznek tönkre, de általában megfeledkezünk a „csendes áldozatról”, a természeti környezetről. Annak súlyos, több esetben visszafordíthatatlan pusztítása hosszú távon, akár több nemzedékre is befolyásolja a környezet állapotát, a lakosság életminőségét és egészségét.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsán (BT) belüli ellentétek jelentette súlyos veszélyekre hívta fel a figyelmet szerdai beszédében az ENSZ-főtitkár, aki figyelmeztetett arra is, hogy "a világ a káosz korszakába lépett".
Múlt kedden viharként rohant végig a médián a hír, mely szerint Irán légicsapást hajtott végre Pakisztán területén. Az iszlám világ egyetlen atomhatalma másnap iráni területek ellen indított hasonló akciókat, az eszkaláció azonban szerencsére úgy néz ki, elmaradt. De mi történt volna akkor, ha tényleg háború robban ki a két állam között? Mennyire lehet reális opció ilyen helyzetben az atomfegyver bevetése?
Ecuadorban a biztonsági erők 329 gyanúsítottat vettek őrizetbe szerdán a bűnbandák elleni harcban.
Antony Blinken amerikai külügyminiszter vasárnap Jordániában folytatta intenzív közel-keleti tárgyalásait, és ismét felszólított minden felet, hogy mindenáron kerüljék el a palesztin Gázai övezetben zajló konfliktus tovaterjedését, akadályozzák meg "az erőszak végtelen körforgását".
Jekatyerina Duncova, Oroszország egyik elnökjelölt-aspiránsa az ukrajnai konfliktus lezárását és jelentős reformokat sürget Oroszországban.
Csak akkor tudnak a közel-keleti fegyveres konfliktusban érintett magyar túszokról információval szolgálni, amikor az semmilyen módon nem fenyegeti a biztonságukat - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebook-oldalán.
A híreket követve könnyen azt hihetnénk, hogy a világ szétesik: gondoljunk a klímaváltozásra, a politikai megosztottságra, az államcsínyekre, a világjárványra, Oroszország Ukrajna elleni könyörtelen háborújára, a Hamász igazolhatatlan gyilkosságaira és a közel-keleti helyzet széles körű erőszak felé tolódására. Mielőtt pánikba esnénk, érdemes egy kicsit hátrébb lépni, hogy megfelelő perspektívából szemléljük a jelenlegi helyzetet. A média által gerjesztett félelem demoralizál bennünket – különösen, ha fiatalok vagyunk –, és szörnyű politikai döntéseket vált ki azáltal, hogy blokkolja a dolgok jobbá tételére vonatkozó képességünket.
Ismét kiújultak a harcok Szudán fővárosában, Kartúmban - Írja az AFP-re hivatkozva az MTI. A lövöldözések során több ismert épület is kigyulladt a városközpontban.
Futótűzként terjedt el a sajtóban Vivek Ramaswamy republikánus elnökjelölt-aspiráns meghökkentő nyilatkozata, mely szerint a megszállt ukrán területeket átadná Oroszországnak, Tajvant pedig Kínának. Van geopolitikai realitása egy ilyen kijelentésnek, vagy csak újabb populista ígéreteket hallhattunk? Egyáltalán mit jelentene az USA nemzetközi helyzetére nézve az, ha valóra válnának a 38 éves gyógyszermágnás elképzelései? Nézzük.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Aggodalomra adhat okot a madárinfluenza ugrása.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.
Jelasity Radovánt, az Erste Bank elnök-vezérigazgatóját, a Magyar Bankszövetség elnökét kérdeztük a Checklistben.
A keddi Checklist a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciáról jelentkezik.